József Attilánál

Ebben a rideg nagyvárosban,
a díszes épület oldalánál
téged kerestelek.
Rég volt világ emlékezetét,
a gyermeket, a bús férfit, az óriást,
hogy elmondhassam, hogy tudd, hogy élsz.

Megsimogattam szobor kezed,
azt akartam, hogy felemeld fejed,
hogy remélj, írj még, hogy ne legyél
áldozata az időnek te,
ki koldusa voltál a szeretetnek.

Belém égtek verseid, mit csak te
írhattál, ezzel a lélekkel,
ezzel a küzdelmes élettel.
Te vagy a költők Uranosza
ki utánad tollat ragad, csak írogat.

Meghaltál,emberi dolog,
a vasúti pálya szürke köveiről
véred már lekopott,
a Duna, nézd most is zavaros.
Itt születtél, itt toporzékoltál,
a vonat tetején hasalva a mamához
ide siettél, elkéstél.

Ma velem voltál József Attila.
A Dunán nem úszott dinnyehéj,
de te ott ültél, s talán látod
a suhancot ki hozzád lép,
s általad lesz emberré.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-08-18 18:39:56
Utolsó módosítás ideje: 2017-08-18 18:39:56