Házból hazába

Az utak embertől emberig érnek.
Száloptikák hiába futnak át
e programozott világ titkolt zugain,
mint a csatornalé külvárosok szennyes árkain.
Útra váltan indulok, vándorként, szabadon,
holnapomé a tegnapok álma, hátam mögött
múltunk kincses magánya, s csodálva látom,
hogy adatnak jelek: kerecsen sólymok, gólyák,
visszatérő fecskék, ménesek, somogyi rengetek
zsiványos szívdobbanása, emberközeli béke,
ízes szó a szájba, a rend: nyom, gyökér, verőerek.
Házadból hazádba érsz, szűkített körödből a tág világba,
s lelkedet átjárja a vándorlás csodája: itthon vagy mégis!
Mint kedvesedet, úgy öleled szívedre e tájat, s gyenge,
zsenge legény a szó, ha óriási a távlat, mit átfognak
a kiterjesztett szárnyak, s nap-tisztások fénylenek,
mert még adatnak nekünk jelek, szem is, hogy lássad
megtartatásod, utadat, amely Istenedhez hazavezet.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-07-15 21:41:24
Utolsó módosítás ideje: 2017-07-15 21:41:24