évgyűrűkkel mintázom az időt,
egy már kérgét magáról ledobó
vihar tépte öreg fát rajzolok
magamra a kiszáradó folyó
repedezett partján állva, várva
azt a villámcsapást mi eléget,
és még egyszer talán hasznára
válok ennek a hideg világnak,
humuszként szóródok szét,
és fölöttem színes virágok nyílnak
