A szél

Esti szellő söpör alkonyillatot az öreg
fák lustán földre hulló árnyai alatt,
fűszálon gyűjtött friss harmatcseppek
tócsái illannak égnek, itt a semmi marad.

Széllé komorult sóhajként a földeket marja,
rögöket kotor az árkok omló szélein,
nem vigyázza a világot, épít és rombol,
rést szakít a világ rég megírt törvényein.

Ott messze, a hegy-bércek ormán, viharrá
válva tép koloncokat lecsüngő kövek közül,
aztán egy tavon megpihen, mosolyog egyet,
elring és elalszik, s majd holnap újra felröpül.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-05-27 12:16:52
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-26 06:38:06