Már csak
A közös nyelvünk. Ami a miénk lett.
Máshogy nem is tudok már szólni hozzád.
A nyelvünk közös. Zavarba ejtő hasonlóságok.
Apróságok, amelyeket csak mi veszünk észre.
Ahogy újabb és újabb ajtók nyílnak bennem,
úgy szűkül a tér, ahol már csak neked van helyed.
Még sosem mondtam, hogy szeretlek és te sem nekem.
De ez a súlytalan lebegés, mégis mi lehet?
Törékeny vagyok, kérlek ne ejts el!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-05-23 17:23:53
Utolsó módosítás ideje: 2017-05-23 17:23:53
