Melankólia

Áthallatszol.
A fogyó nappalok sötét percein
hulló sóhajokat üzensz.
S dallamot pereg korán alkonyatban
veled a hársfa.
Az elmúlás hárfa húrjain
szeptember hangolja át hó alatti talányba
a szerelmet. Majd ott kereslek.

Állok. Karnyújtás-távol a hársfa lombja.
Ablakomra koppan a fáradt levelek
hulló-hulló búcsúzása.
Hosszan szólítanak. Csókok és a hársfa.
Összeér az őszök melankóliája egyetlen levélre.
Az elmúlás zenéje hangodon szünet.

Belül hangzik a volt nagy nyár,
a volt nagy szerelem hangszerén
a volt nagy tüzek,
a volt nagy csoda örökkön-örök-je,
áthalló hangodon az elmúlást köszöntve.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.