Remete õsz

Jégvirágot karcolt a hajnal
Holt ablakra vágyunk vonatán.
Barna búbánata bandukolt
Kihunyt szerelmünk árnya nyomán.

Tudtam, ha majdan télbe fordul
Csikorogva a remete ősz,
Csendes eső mosdatja arcom,
Nem lesz, mi bennünket összeköt.


Utazzunk hát tovább kedvesem!
Nézd már dérköntösbe bújt a táj!
Tovaindulnak vonataink
Távolba néző póznák során.

Harcunkat kísérő balgaság,
Távolodó tűnődés talán,
Mi élni hív a képzeletben,
Kopott kérgű érzések után.

Budapest, 2004-09-27







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.