Szólítás

Hány szelíd, jámborult óhaj akart
menekedni, mint tavasz, mint múlt nyár,
de csak ősz multán, mint tél eszmélt:
az elmúlás nem szép.

És az én mesém az egyszervoltban
hányszor keresett természetet a csillagok felett.
De csak a hulló ősz, a tél eszmélt:
az elmúlás nem jó, nem szép.

A tavasz, a nyár fönnakadt  
a Göncölszekér mesén,
mint örök nem igaz,
elérhetetlen nem mulandó vigasz.

S mint távolság vágy
pontban maradása
úgy ért most minden ősz, tél
jövendő múlása.

Törlődött Göncölről a virág, a cseresznye.
Az utánuk vágy elenyész.
Kevéske mesém itt maradt.
Ezzel a kevéssel szólítalak.  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.