Metud bácsi

Ősz van és ilyenkor az elején,
Aranyos fény úszik a város terén.
Mámorfelhő fordul be a sarkon,
És Metud  úr kopaszodó kócossága
Csoszog a szűk utcán szembe velem.
Hajnalban ébredve a szállón,
Ott hagyta dúlt fekhelyét,
„Az Isten megáldja!” – kiált,
S rója zavaros, katatón körét.
Mi járhat fejében mikor könnyesen,
Csavaros kiflijére mered?
Párás a reggel a parkban.
Metud a múltban mereng,
Hol a Sorstalanság statisztája volt,
S élte a rekkenő nyár valakiságát,
Ám ma sem hoz mást az álom,
Önnön sorstalanságának statisztája csupán.


Budapest, 2004-09-07








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Révészek, 2004.09-10