Idill
Engem egy kis tető alá űzött be a zápor,
téged pedig, kedvesem, alám.
Na lám!
Mik megesnek az égiek szent akaratából!
Nedves lettél, kedvesem, és ellenállni gyenge.
Később együtt hallgattuk, az ég
zeng-e,
s vártuk, míg a villámsújtott boglya végigég.
Nem hullik az eső többé, csak az égett pernye,
tört kalászok földre fekszenek.
Ejnye!
Mire kérnek már megint a beszédes szemek?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-03-14 11:39:02
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-14 11:39:02
