Fekete füvön
betakart a köd.
Nem látom a földre hulló madarakat,
a tölgyfa alatti fonnyadt füvet.
Szellőnyalábok körülöttem,
kalitkába zárnak.
Hófehér szeretnék enni
puha liliomágyban,
Szeretetet megtartó,
önmagához tartozó,
égbe szédülő vadlány.
A sötét madarak
éjfélre elsereglenek,
s reggelre az ibolyák már
nyakukat nyújtogatják
az ég felé.
