Megvakító varázslat (2)
Kinyílt ököl és bezárt tenyér.
Kivetkezik magából
csontig a világ.
Egyszer üt,
másszor simogat.
Husángcsend kalácszajban,
a fákon szilvakék álom.
Megbékélt, holt akták közt
nyugszik csak a lélek.
Kitárja ajtaját a múlt,
az agy rozsdáll,
befogad,
kihagy.
Ajtónálló se kell már.
A titok szabad préda,
hallgatni nem tud, feltárul
s ha szól, magára se ismer.
Nincs senki, aki higgyen,
nincs, aki reméljen,
mi volt,
mi van,
mi lesz.
Megvakító varázslat.
Úgy történt minden,
ahogy akarjuk azt,
hogy megtörténjen.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-01-21 07:58:55
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-21 07:58:55
