Bodzavirágom

Fáj ez a súlyos, májusi illat.
Föld-ízű nyomban elheveredve
várom a semmit. Könnyeket hullat
halkan a hajnal vastenyerembe.

Fáj ez az illat, úgy tele mézzel,
szívvel a csendje, kortalan álom
érckapukon túl... fáj, ahogy nézel
hótavaszodból, bodzavirágom,

föl, föl az égig tartod az arcod
büszke fehérét, gyöngymosolyodban
játszik a nap, volt, ősi kudarcok
gyors erejének kínja is ott van

százezer apró szirmod erében...
lassul a ritmus, ócska magányom
jajdul etűdöt, úgy hiszem, értem
néma imádat, bodzavirágom.

Fénykoszorúban hajlanak össze
ágai kínnak, csöndes igének,
lesnek a fűben vágyaim: jössz-e,
hallak-e újra, hajnali ének,

látlak-e égni szembogaradban,
játszik-e újra ajkad a számon...
ölt az a csók, s én halva maradtam,
csillagesőjű bodzavirágom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-13 09:50:04
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-13 09:50:04