menedék

amikor a lelkedet kirakod a placcra
mint kofák a répát
hogy nézzék lássák ki is vagy
amikor azt te sem tudod
keresed kutatod
leírt gondolataid mögött
ahol sötét van
mint a giliszták járataiban
elvakít a fény
ahogy kilépsz barlangod mélyéből
porszemből fújod föl magad az égig
aztán repülsz vagy zuhansz
mindegy is
ezerszer megkérdőjelezel magadban mindent
élet helyett pofákat vágsz a tükörnek este
hogy ma se sikerült semmi
senki nem ölelt
mellé még keresztülgyalogolnak soraidon
golyót röpítenek a képeidbe
összemázolják amit lefestettél magányodban
dob dübörög basszus búg
a gitár sír és te
ennyi maradt menedéknek






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-12-12 16:18:09
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-13 14:11:09