Sétált a tarka réten
a fehér-szürke kő.
Az izgága virágok
sorban hulltak, nőttek,
a szél karistolása,
-vad simogatás-
kicsípett belőle
egy-egy cseppnyi vért.
Ha mozdult egy tapodtat
a fehér-szürke kő,
a napfényt összetörte,
s sötét követte őt.
Sok évszak villanása
minden egyes lépte,
rohan, hogy elérje
a kövek nyughelyét.
