fORRó

Forralt bort kérek nyolcvan forintért,
de csak forró csoki van százharmincért,
amitől fájni szokott a hasam.
A vénasszony langyosan adja ki, drága az áram.
Fél órán át támasztom a pultot,
nem mondok mást, mint hogy csúnya az idő,
és hogy milyen festői az orra.
Erre megigazgatja virágos hajpántját,
és visszadug egy szőrszálat karvalycsőrébe.

Púpos néni jön nagy zacskó papír zsepit lóbálva.
Azzal kezdi, hogy mennyire taknyos,
azzal folytatja, hogy nincs rendben a széklete,
és hogy a jó ura – Isten nyugosztalja –
nem tudott mást, mint kefélni, hamar meg is halt bele.
Csak bedugta, kifolyt, és kész.
Terhes is lett rendre, tizenkétszer eltetette, kettőt tartott meg.
Ilyeneket hallgatok, és bólogatok,
kezemben a bögrével, ami lassan hozzáfagy,
csak ki nem fogy.

Közben, akiért elszenvedem a mártíromságot,
csak lapít a dohos bódéban szó nélkül,
mint egy áldozatra leső harcsa.
Nem veszi észre, hogy a kukac már a szájában van.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-06-08 13:15:09
Utolsó módosítás ideje: 2015-06-08 13:15:09