Hagyaték


Maradék hitünkkel, romos emberségünkkel,
Gyenge szeretetünkkel, békétlenségeinkkel,
Mindennel, aminek híjával van az életünk,
Ennyivel indulunk útnak, ennyi szegődött bérünk,
Ez zörög félelmeink mellett a tarisznyánkban,
Hálátlan szívünkben, mely újra bocsánatodra vár,
Ezzel vágunk az ösvénynek Feléd.

Tisztának csak az marad meg, ami elmúlt,
S tündököl hófehéren álmaink jelenében,
Gyolcsragyogású gyermekségünk idején.
Büszkemosolyú anyám ölelő karja, nevetése.
Ahogyan állunk egymás mellett.  Az voltál,
Az a kép, s az gyermek, jobb, ha nem feleded,
Az ígéretet, aki voltál, vagy, s talán leszel.

A feledhetetlen mélység szavai szólnak érted
Anyám, nagycsütörtök délután. Mindenki itt van,
Aki egykor hozzám, s értem szólt hajdanán.
Hagyatékuk az életem, tökéletlen szívveréseim
Szüneteiben hallható dobbanás, az ő szívük,
Lelkük lüktetése, s az a pillanat, ha megtalál,
Remélem útközben, s számadásra készen,
Ha pillantásod, mint Pétert, engem is eltalál.


2015. április 2.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-04-03 09:32:15
Utolsó módosítás ideje: 2015-04-03 09:32:15