Ima a fogyatékosokért

Uram! Egyenként választod ki őket,
a harmadik személyben érkezőket.
Én vagyok. Te vagy. Mi vagyunk. Ti vagytok.
Ők vannak. Ő és Ő, ige nélkül maradnak.

Hunyt szívű statiszták emberszámot adnak,
kitanult kódolók bemérik hiányát az agynak.
De hogy mi a súly, vagy mi a mennyi,
azt még soha és még senki.

A titkokat takarják falak és rácsok.
A sosem volt barátok közt ő,
a kötözött egyke ágytól asztalig szabad.
S hová mehetne.

A tudományok hallgatnak.
A debilia dallamára hatalmat kaptak
beszámozni térképét az agynak.
Burkok és lebenyek. Sokak a kevesek.

A szabadság joga darabolt darab.
A szerelem neve anonim marad.
Terápia juss, nyugtatott öröm.
Pont. Érintetlen körön.

Az ember és tudománya hallgat.
Suttogva ejtik: debil, oligofrén, idióta.
Kizáró, bezáró fogalmak.
Uram! Eltűntek a füttyös emberek az utcán!
Falu nélkül maradtak ők, zártkörű letakart listán.

Uram! Tudom. Hiába simogatom. Hiába.
A Valami hiánya : űr.
Ha etető-itató köldökzsinór vigyázza!
Akkor. Akkor is hiába.
Mondom. Mondja.
Minden mondat monológok foglya.

Uram! Az agy, az űr és a hiánya érthetetlen.
A végtelen véges szabálya emberekben.
Uram! Itt vagyunk magunkra hagyva.
A sötétség árnyait elrejtjük tudattalanba.
A tudat kitanult őr, engedi, a rejtet.
Nekünk őértük, Nélküled, kegyelmez.















Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.