Vákumban

Szigorúan monoton semmi, légüres tér
hol lelked bolyong, a vakító napkorong
űz messze, s a táguló világba belefér
az ellentmondás, mi körötted tolong,
tested használja a vágy, izzadt bőröd
szárad a napszélben s mint csillagpor
hámlik az emlékezet, legyőzöd gőgöd
és eljátszol a földi halandókkal, óbor
ízű csókod ülteted, mellé hímvesszőket
támasztéknak, hogy a viharok ne sodorják
szét a pillanat talmi mámorát, szeretőket
idomítasz, hogy barlangjaid kotorják
miközben beléd ültetik elvetélt vágyaikat,
kakofónia, imád üvöltöd meg-nem-született
gyermekeidért, harapsz rossz ízű ajkakat,
élvezed a vért, aztán majd ha a feszület
lóg nyakadban súlyossá válik a terhed,
de cipeled, mert rohadtul senki, semmi vagy,
egy vákumban keringő, csillagkép a tested,
mell, comb, vulva, talán Isten kegyelmet ad.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-02-15 13:53:44
Utolsó módosítás ideje: 2015-02-15 13:53:44