szomorú szonett...

mondtad , az idő majd meggyógyít mindent,
tompulhat lelkemben a fájdalom.
de régóta szorít valami itt bent,
reményen innen, túl a vágyakon.

tegnap még csalással vádoltam Istent,
hogy miatta nem fekszel az ágyamon.
bőröm alatt, megfakult a pigment,
illúziók ülnek tort, az agyamon.

előttem pohárban halványzöld abszint,
dalok hullámzanak át a testemen,
részegségem, óvatosságra int.

céltalan lődörgök kihalt tereken.
egy kapualjból a végzetem kacsint,
nem vagyok már sem holt, sem eleven…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-01-12 22:51:25
Utolsó módosítás ideje: 2015-01-12 22:51:25