A szörnyeteg
Némán ültem egy padon,
s gondolkodtam
az időtlenen: fájdalmamon.
Nem tudtam feledni a látványt,
ahogy átöleltél, s szorítottál,
csókokkal borítottál.
Szerelmem sugárzott
Belőled vissza rám,
Az örökkévalót
ígérted nekem.
De most szótlanul állunk,
s mindketten tudjuk,
csak fájdalmam marad örök.
Nem hazudtál,
mégis elárultál,
s én, mint a gyermek,
még mindig imádlak,
gyűlölve szeretlek,
imádott szörnyeteg.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
