Isaac Stern hegedül



Ajtók, ablakok, lakatok, az energia takarékon,
maximum egy gyertya halvány fénye, benne árnyék imbolyog,
lázálom, némi fűszer kistányéron, mikor veled álmodok,
a rem-fázisban mindig fellázadok, a falakon belül,
valahol Isaac Stern hegedül, fenn,
féllábon egy toronyban, felsíró lószőr a vonón, a menny,
vagy a szenny, ami felcsapódik ha az este ballag,
bölcs öregek ülnek az árokparton, némaság, mind hallgatag,
talán azért mert a szenilitást leplezik,
bámulják a csajok seggét, előttük riszálnak, remegnek melleik,
ülnek, bámulnak, már elmúlt régen az ex-katedra,
a pofa szorosra zárva, így nem látszik a fogak hiánya,
elcsócsálják a tegnapot, meghányják-vetik a holnapot,
mindegy mit mondanak, süket a java, öreg-állapot,
a halló-szerkentyű valahol otthon maradt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-11-27 20:07:57
Utolsó módosítás ideje: 2014-11-27 20:07:57