Visszanéző

Váratlan kaptam én szárnyakat tollakkal,
mikor rég kifelé haladtam a korral,
megálltam az úton, mert rákényszerültem,
s rámdőlt betonfalként, mindaz, mit megéltem.
Kimászok alóla, eloldozom láncom,
leírom, kiírom, mi fájt, vagy úgy látom.
Színes képtárrá vált addig szürke álmom,
újra vizsgázhattam matematikából.
Rácsodálkozhattam mintha most először,
mily szép a Szeván-tó, mikor a nap feljő,
felhők fölött kék ég - unalmas és giccses,
találkoztam vele! földön-égen, hidd el!
Leráztam már nagyját a vakító pornak,
láthatsz meztelennek, kicsinek, mohónak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-10-24 11:50:09
Utolsó módosítás ideje: 2014-10-24 11:50:09