Párvers

Párvers

Magad alá gyűröd sok-sok éved –
legöregebb tizenhatként voltál –
nem kellesz te ide a világba –
bizonygattad anyádnak, hogy értse.
Azóta már gyereked is felnőtt,
azóta már árva vagy egészen –
beleszoktál – semmi bajod vele;
tizenhat évesen tudtad mindezt.
Ami közben – arra a felejtés
mindig jobb mint valami dicsekvés,
pedig a hegy, hogyha lentről nézed,
vagy már újra, ismét lentről nézed,
nem ugyanaz – közben volt az élet.

Felemel és megtart sok élt évem –
nem értem, mér’, egykor nem akartam –
annyira szerettem ami élet,
amit kaptam – kevés – nem akartam.
Azóta elosztva napra nap már;
bármi jó vagy bármi rossz – az véges-
nem lendít ki a katarzis érzet,
aki vénebb, könnyebben síró lesz.
Ez amit nem tudtam tizenhatként –
akkoriban intenzív az ember:
ütve szeret – magából kimenne,
bánatában neki a világnak,
üvöltene – meghallja a csöndet,
sóoldatán túl ragyog a tenger.
                              (2014.09.17.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-09-19 00:04:50
Utolsó módosítás ideje: 2014-09-19 00:04:50