Évadnyitó elé

„Le szoktunk mondani rólad
szabadság
hogy nagynéha
nyugtunk és békénk legyen…”
                   /Nagy Gáspár/




Zöldül az ősz, szerveződik a káosz,
Zsenge akácok mind deresülnek.
Jég alatti éveink összevegyülnek,
S bennük szél is megcsontosodott.

Kenetlen csigolya csikordul, fémes
Idegek peremén pengve spriccel a vér.
Csordul a csend, s jajongva pattan az ér,
S mégis most kéne újítanom életemen.

Most, amikor a falsra hangolt rend
Zsinatol napi szinten, s bevehetetlen
Falai között az emberiesség lehetetlen.
Időt veszít az, aki még híreikre figyel.

Parázna szavak futnak elő feledett zugok
Pókzuhatagos mélyeiből. A belső szenvedés
Már nem magyarázható meg a régi rettegés
Kopottá hazudott frázisaival. Az okot tudod.



Vadszőlő, hínár, folyondár, borostyán.
Gyökerek, törzsek, ágak, levelek, föld
S víz zugaiban sírnak elárvult létkörök,
De már nem vágynak az ember után.


2014. 09.09.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-09-15 08:17:06
Utolsó módosítás ideje: 2014-09-15 08:17:06