Belátás
Kezem magasba tartom,
észreveszem: máris csupa ránc -
szemem az ég felé (pedig a Nap...) -
táskás a szemem alja, sötét.
Szégyelljem-e én magam?
Ne amiért most pillantok föl,
itt halasztva el, ami élet volt,
mert senki nem szólt nekem eddig -
de mibe kapaszkodtam:
szélfútt homok, amit markoltam -
mit néztem: bámulással teli vágy -
megtelepszik nélkülem másban.
Hova búttam el magam,
hova hullt el belső gyermekem;
sehol egy kapaszkodás, tekintet -
nincs sírás már, csak gőgicsélés.
(2014.08.24.)
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2014-08-25 01:29:22
Utolsó módosítás ideje: 2014-08-25 01:29:22
