A mûvész és a bûvész
Amikor először láttalak,
nem volt rajtad, csak kalap.
Mikor kijöttél a peep-showból,
cigivel a kezemben vártalak.
Akkor még élt Frahiő,
híres költő és szűzek megrontója.
Ő mesélt csak szebbet tőled,
mikor vinnyogva párzott a tavon az óda.
Hajnalban az őszinteség
csillogó palotáit
szellőztetik a tekintetek.
S én bemásztam hozzád,
a rajzolt szemedbe,
s egy pillanat lett rengeteg.
Rágyújtottál. Én tudtam.
S izgatott rajtad a ruha.
A gyufa leesett,
te vársz egy keveset.
S én felemeltem, majd
zsebredugtam, noha
nem ezért jöttem;
csak morzsákért bolyongtam
s közben, lassan
felemésztett a város.
Így lettél igaz érzelem;
egyetlen, mi felemelően káros.
Hó vége van.
S én szerelmes vagyok.
Hideg, őszi szerelem.
Hajadba túrtál,
s nem néztem hátra,
mikor elsétáltál mellettem.
És nem sejtettem, csak tudtam:
a múltban élni nem lehet.
Elindultam, s megbotlottam
zavaromban, mint egy gyerek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.