fagyzug

a homlokod ütötted hogy fáj és séta közben
minden átmenet nélkül öklendezni kezdtél
a ct eredménye a doktor lárvaarcán
mint katasztrófafilmen a vészvillogó
– de gyógyszerrel egy darabig szinten lehet –
nem ez nem velem ez nem velem
jött az ismerős gyomorrándulás
és a gerincről a nyakszirtig
fölkúszó hidegség
ami később a sürgős hívás után is lebénított

csak nehogy késő –  a dugó miatt
kolléganőm foga közt káromkodva taposta
a gázpedált de bennem az anyósülésen
duplán benyugtatózva megaludt az idő
a halottkém iratokkal várt a kerti asztalnál
akkor már kihúztak a tűzoltók
a kút mellett feküdtél
a fekete nejlonra csak félszemmel mertem nézni
kékfoltos lábszárad kivillant egy pillanatra
hát mégis előre menekültél

a temetőben összefolyt a háttér
beszűkült tudatommal éreztem
a gyászoló rokonság várt tőlem valamit
szinte jelképesen szemben álltak
a nyitott sírgödör túloldalán
a részvét álarca alól fürkészve
ez szörnyű és ilyen hirtelen
a csoportképen hátul egy mellékalak –
a volt férjem hívatlanul kék pólóban
mátósan szétfolyt arccal

a műszálas ruhád hónaljban kissé feszült
de saját feketém nem volt hirtelenében
fülledt melegre jött a vihar hideg zuhanya
a didergés kívül-belül összerántott
a templom hűvösében
nagybátyám saját kabátját adta rám
a koreografált mise alatt
fagyzugos kölcsönzakóm ellenére
a gerincem egy ponton nyomta
a függőleges háttámla
fontos hogy erővel viseld –
igen van erőm – pedig hazudtam
mert képtelen lettem volna
évtizedekig végigkövetni
idegenné torzuló leépülésedet
aki idáig az anyám voltál






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-30 19:59:02
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-30 19:59:02