Ivacs

Kíméletlenül perzsel a nyár kohója,
már elfogadtam folytatásos magányom,
epizódjait magam forgatom, vágom,
és vagyok vacak vétkeim kárvallója.

A nádas szélén vadrécék pacsálnak,
a rezzenetlen zöld között fény hasít rést,
a hőségben csak az alkony nyújt enyhülést,
estére éjszaka, szombatra vasárnap...

Vagyok világtól bújó, riadt apróvad
békakirály csókját áhító matróna,
s vagyok kéreg alatt rejtőző rút lárva,

egy harkály megváltó műtétére várva.
Mint rossz deszkabódé, az idő úgy korhad,
törzs nem gyógyuló sebe üreggé porlad.

2011. augusztus






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-16 21:57:49
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-16 21:57:49