Szegedi elégia


Vonatom a pusztán át
Járja magányos útját.
A vonatablakból látom:
Traktorok róják a földeket.
Végig úton maradni,
Ez a vágyam.
Égi tócsába mártom
Lábaim.
Mégis:
Folyó mossa
Léptem határait.
Cserépedényben
hegytörmelékek.
Fel-feldobban egy ló,
Kuvaszok csaholnak
a földeken.
Görög bennem a gond.
Pirkad.
Futásomat senki sem látja,
Tovább,
futok tovább
a napfelkeltébe.
Az idő vedlik,
a szél földig hajol.
Mindent
kézbe veszek újra.
Az ég magas,
itt vagyok megint.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-04-10 13:53:37
Utolsó módosítás ideje: 2014-04-10 13:53:37