Tizenkettõ
Gyöngy ládáját hogy kinyitotta,
ünneplőjét naftalinozva
vette elő, utolsó kincseit is
elosztva a népnek: kész deficit.
Lépést aprózva, jól kimérve
csoszog, mintha botolni félne
Feleszmél, előtte szakadék,
bekeményít, gyorsan hidat ép
Betör közénk az akció, ma
feledve ábránd, axióma.
A szó szerelmes mértana
alapnak mégsem ártana
Lökdösődnek a ciklusok:
itt tartalom a stílus ott,
furamód elvált erények
sohasincs reneszánsz ének.
Szemünkre van elég hályog,
mozgolódnak a kovácsok!
2002. június 13.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
