Ahogy vénülök

nem vagyok költő, nem érdekel a költészet sem,
ahogy öregszem úgy rövidülnek az álmok,
keresztem rég kifaragtam, házam vályog,
pusztuljon mind, ha az útra végre rátalálok.

én forrás helyett a Dunában fürdök,
örvényben pörgök, várva, hogy a mélybe rángat,
engem a fodrok fecsegése többé nem bánthat,
ez nehéz a szívnek, de könnyű szólni róla a szájnak.

már elmondtam ki vagyok, honnan jöttem,
fajtám mindig a villámsújtotta alvégeken lakott,
hogy fejjel mentek a falnak?, nem voltak vakok,
csak szabadok, Isten tett szemük helyére ablakot.

Pesten születtem hatvanegy telén,
még most is őrzöm mezítlábas árvaságom,
és, hogy kapualjban felejtettek, nem bánom,
néha álmomban a bűnbánat elárvult emlőjét rágom.

anyanyelvem földjén élek, beszélek,
itt miden sors hozzámtartozó,
és akár selyemgubójában a hernyó,
ahogy vénülök, úgy leszek gyönyörű pillangó.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-10-03 16:51:53
Utolsó módosítás ideje: 2013-10-03 17:04:39