A Nagyapám


A Nagyapám mindig mondta,
nagy a szám,
s mint minden valamire való embert
lecsukták 56 után.
Csak ült a konyhában,
mellette botjában
pihent a támaszkodás.
Rejtvényt fejtett,
s minden amit a fej tett, s rejtett,
az volt számára az erény.
A gond, nagy homlokán a ráncok,
világháborús lövészárkok...
Szürke haját tenyerével
hátra simogatta,
az összes könyvet kiolvasta,
vagy tán többet,
s ahogy öregedett,
elölről kezdte szegény,
hogy igazából milyen is volt: kemény.
Haragot soká tartott,
nyegle vagy fiam, mondta,
mert mindig nevelt,
s növelte bennem az Istent,
vagy az embert, vagy a rendet,
az erényt,
tán, hogy méltó lehessek
egyszer írni róla egy költeményt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-18 10:52:35
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-18 10:52:35