végzet
"(...)A remekmívű szék darabjaira hullott
(...).Kiszáradt a szent babérfa,
Nem zenél többé a forrás,
A vizek hangja elnémult örökre.
(...)Az új Isten elsöpörte a régi isteneket."*
néztem a buszon egy lányt fiatalabb nálam virágos nyáriruhában konttyal szemüveggel
voltam én is ilyen sőt még menyasszony és kilátásba helyezett rossz anya
de már soha nem leszek milyen leszek akkor ha nem tudok főzni és utálok vasalni
és fiúruhát hordok nem parfümöm hanem sörszagom vonzza a bogarakat
az asztalon lubickolnak a rohadó edényekben épp mint annál a buzipárnál
akiket pesten láttam és tizenhárom évesen még tudtam szörnyülködni a lepra körülményeken
horpadtra izzadt heverőn nyúlok majd én is motiválatlanul mert már városom összes valamirevaló és semmirekellő nőjét megkeféltem egyedül a vécét nem magam keféltem
&
vénlány agglegény egyre megy elzüllik vagy zsémbes lesz bigott vallásos
ódivatú rongyokba burkolja mosdatlan pináját farkát sznobságot tettetve kecsesen vakargatva mormol valami világmegváltó okosságot ami csak rajta nem használna úgyse
csak az ásó kapa nagyharang választja el élethosszra esküdött önsorsrontásától
ha jónak látszik vagy jó posztba került még virágot is kap a sírjára párszor
nosztalgiázhat ibolyákról akiket alulról szagolt
de aztán nem lesz aki gyomláljon rajta és fizesse a parcelladíjat kivágják a szemétdombra
&
mit sem ér a nyelvtudás pofázni és nyalni mindenki tud vagy azt hiszi hogy tud
én sose annak nyalok akinek kellene párnás mellek felé nyúlok és szálkás padlót fogok
és víg vagyok hogy önpusztíthatok mint a nagyok és baudelaire-i spleen kínoz
ennek elérésére lehangoló zenét hallgatok nagyvárosba vágyok bőgök
a dávid copperfielden amit már rég el kellett volna olvasnom de tudtam hogy sose késő
a gyerekkorom életfogytig fog tartani csak nincs aki eltartson éhezni nem tudok
élősdinek néznek kirepítenek most vedd elő a tollaidat költőkém
&
mihez kezdek magammal se jutok megegyezésre túl sokhoz értek és semmihez egészen mekkmester felszarvazva bolyongok bolygó zsidó aki arcul ütötte krisztust nem sajnálom
az én fejem jobban vérzik rossz satrafákba vertem hazug ki nem bontakozott színésznőkbe
város kurváiba sokat meg és elhegedültem sokan meg és elhegedültek
jaj a hegedűmet is elhagytam valahol útközben nem akartam az időmet vesztegetni vele
inkább szorgosan vágtam magam alatt a fát míg ebbe is bele nem fáradtam
elkéstem a sátántól ezért cigiszünetet tartott és másnapra halasztott
&
az isteni hanyagságra pedig pabiolám a példa aki arról vált nevezetessé
hogy auschwitzban megbolondult és azóta rótta a pécsi utcákat kerék nélküli húzósbőröndjével amiben senki se tudta mi rejtőzik talán tartós(f)élelem
legjobban mégis attól félt hogy kiröhögik a hajvágásnál mert parókája van
amit harminc éve nem mosott ki én áztattam be kórházi gyakorlatom alatt
mikor a véletlen épp oda sodorta én nem hiszek a véletlenekben ő fütyült a spiritualitásra
szállodának nézte a diabetológiát míg erőszakkal csap alá nem nyomták
gázszagot érzett elvették a ruháit
&
pabiola lakott legmesszebb a kiszemeltjeim közül buszra kellett szállni blicceltem
sajnáltam kétszáznyolcvan forintot és bizonytalan fogatlan csókért csak azért engedett be
mert emlékeztettem a családtagjaira ám én korántsem egy nagynéni pusziját akartam
hanem saját bizarr rekordomat megdönteni és sikerült az ördög valamiért jobban segít
mint az isten ez az affér csak egy volt a sok közül és erre büszke voltam még akkor is
mikor mindenki tudta hogy egy éve halott csak én nem magamon se veszem majd észre ha
halott leszek vagy már vagyok
the &
*az utolsó delphoi jóslat, melyet Lulianus császár kapott
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-07-29 10:40:44
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-29 10:48:31
