Légzés

Az éjszaka hangja felkúszik a házfalon.
Vakolat darabok tompa zuhanása.
Lassan megtölti a szobát,
belélegzem
és ki;
belélegzem a csöndet,
és kifújom az autók zaját
a fürdőszobai ócska ventillátor kattogását.

És már a fülemen folyik be
én vagyok
csak én     vagyok, feltölt
és magammal szembe fordulok látom,
ahogy
lélegzem a csöndet.
Gondolatok, mint sodródó madarak,
vagy a balti tenger hullámai
csapkodják nyugodt partjaim.
Nem versenyzek velük,
Nem vergődök a vízben.
Hiszen repülni nem tudok,
úszni meg már kurvarég nem is akarok.
Hogy néznénk már ki, ha a part
táncra kelne a hullámokkal?

belégzés

és kilégzés

A levegő kiáramlik a mellkasomon,
a cigaretták égette hasadékon kersztül.
Harcol a rekeszizom
nem csak a nevetés,
de a légzés is...
tegye fel a kezét akinek még ennyi jó jutott.

A tény hogy e szerv részemet képezi
teljes joggal tölt el a teremtő iránti bizalommal,
és a tudattal hogy a furcsa stillusba váltó
gondolatleképezés álarca mögött
ugyan kicsit bátortalanul,
de ott lapul a határtalan öröm.

Az élet,
azaz a végtelen
eksztázis lenyomata.

vagy valami hasonló,
ami megmaradt az ősi érintésből,
amikor lélek költözött az élettelenbe.
Ugyanezt az érintést keresem
és reprodukáltam életem során legalább egyszer,
amikor megfogantam.
És egyszer biztosan eljátszom,
mint egy diákszínházban nagy pátosszal,
görcsös, akaratos mimikával,
de szememben a tehetetlenség összetéveszthetetlen kétségbeesésével,
visszafelé.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-08 23:52:33
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-08 23:52:33