Elmebeteg időben

elmebeteg idő simítja agyunk barázdáit
nem-gondolkodó buta egyenesre,
lángolva gázol át rajtunk, cseppmentesen
kortyolunk délibábot és mint dőre
állat gázolunk a nem létező pocsolya
hűsében, virágot képzelünk, illatot érzünk
reinkarnált létezésünkben, úgy, mintha
nem bűzben fetrengenénk és jó szelünk
lenne valami nagy sós habokon, de csak
a szőr ég rá mosdatlan pofánkra, és tüdőnk
lehel sárga habot mint veszett állatnak
lenyomata egy könyvben, fogytán az erőnk





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-07-07 14:25:35
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-07 14:25:35