Takarómra dob a könnyû álom
Kavarog a füs, apró karikák emelkednek,
teázik a múlt, néhány cseppjében
végig gurul a tegnapok elõttje, ringat a
visszaemlékezés, képek, arcra
pontos dátumok: tested döntöd a zongorán és
bekeretezett önmagad a fény,
elindul az ujjad ismét karomon, fulladok,
egy ütõér pattan nyakamon,
kifosztod testemet mint akkor, de most
édes massza vagy, teázom veled,
és kiáltanék magunknak, borzasztó bûntudat,
gyötör a vágy, nyögök, táncolok, ha
bezárod testem, magadba forgok! elgörbülök!
elveszti önmagát tér és idõ,
de gyilkos iramom csitul, az örömök apró
füstkarikákon emelkednek, hogy
helyére billenjen minden, a tegnapok és az
elõttiek, mert a tér és az idõ
játékba hívta erõvonalát tündökölni
jelenben múlttal, nem omlik össze
gyanútlan az emlék, s a ringató képzelet
masszív épület marad, hol ki-be
járok veled bûntelenül, lábam remeg, most
takarómra dob a könnyû álom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
