Takarómra dob a könnyû álom

Kavarog a füs, apró karikák emelkednek,
teázik a múlt, néhány cseppjében

végig gurul a tegnapok elõttje, ringat a
visszaemlékezés, képek, arcra

pontos dátumok: tested döntöd a zongorán és
bekeretezett önmagad a fény,

elindul az ujjad ismét karomon, fulladok,
egy ütõér pattan nyakamon,

kifosztod testemet mint akkor, de most
édes massza vagy, teázom veled,

és kiáltanék magunknak, borzasztó bûntudat,
gyötör a vágy, nyögök, táncolok, ha

bezárod testem, magadba forgok! elgörbülök!
elveszti önmagát tér és idõ,

de gyilkos iramom csitul, az örömök apró
füstkarikákon emelkednek, hogy

helyére billenjen minden, a tegnapok és az
elõttiek, mert a tér és az idõ

játékba hívta erõvonalát tündökölni
jelenben múlttal, nem omlik össze

gyanútlan az emlék, s a ringató képzelet
masszív épület marad, hol ki-be

járok veled bûntelenül, lábam remeg, most
takarómra dob a könnyû álom.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.