Nyílnak a virágok

Hiába nézek szembe bárkivel,
rosszindulattal gyáva lehetek,
néha valóban a hideg kiver,
ha a sötétben napfényt keresek,
mert szembe szállni úgy sem merhetek,
a túlerővel tisztában vagyok,
ha bámulnak rám jéghideg szemek,
nem túlzás az, hogy bele borzadok.

Ideje már, hogy tollam letegyem,
hisz fáj a testem, mindenem sajog,
és körülöttem csak a jégverem,
s minden porcikám vacogásba fog,
mondhatja bárki: a költő nyafog,
nem igazolhat kétségbeesés,
nem visszavonul, inkább oldalog,
hitelességhez ez mindig kevés.

Ide jutottam, ez is valami,
nem mondom, hogy tart valaki tőlem,
még jó szót is lehetne hallani,
ha meglátnának a temetőben,
ahová immár csak jóidőben,
őszi napsütésben bottal járok,
ha ezután hallanak felőlem,
üzenem, hogy nyílnak a virágok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-31 09:58:14
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-31 10:15:18