végtelen távlatok
Elvadult kerten át, körkörös romok mellett haladva vezet az út a tengerhez. Az időm kezdete óta mállanak itt a közeli hajótemető roncsai, pontosan azóta, mióta itt vagyok és tudok róla. Arcomon napsütötte egyenetlen rozsda. Gyermekkoromban azt hittem, ez itt a világ vége, a láthatár peremére ülve a feneketlen mélységbe lógathatom a lábam. Éjjelente, a világítótorony fényénél, látom újra az ősz hajú férfit egy szikla-kiszögellésen, szaxofonján játszik szelíd hullámok ritmusára, a bálnák néha válaszolnak. Hanyatt fekszem a vízen, behunyt szemmel hallgatom, más láthatatlan dolgokra szegezem tekintetem. Mintha a semmi felett függenék: végtelen távlatokra nyílik egy ablak. Ez lesz a leghosszabb és legfehérebb éjszaka.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-05-04 15:41:35
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-04 15:41:35
