Úttalanul

Csak ez a végtelen utazás ne volna
fejemben a csapda-kattogás
emléktájak nyöszörgő zsivaja
próbálok zenékre gondolni
harmóniákra vágyom
nem disszonáns akkordok
léleknyúzó késszúrására

Keveset alszom így sokat élek
szikes gondolatok kilúgozott földjén
sós örömökre vágyakozom
talán még látom a tengert is újra
hullámtörő napok ölelnek
izzó tarisznyarák-esték
és valahol szerb zene szól

Vagy csak állni a siratófalnál
elsuttogni titkos vágyaim
emlékezni minden ősömre
kavicsot szorongatni
szögesdrót kezemben
és letenni egy névtelen sírra
majd elmormolni egy kaddist

Eső zuhog kinn és itt belül
identitás nélküli vagyok
kívül minden kapcsolatcsomón
lebegek mint a pókfonál
szelek játékára bízom sorsom
de nincs sehol hókarú Nauszikaa
csak Kirké van meg a disznók

Csak ez a végtelen utazás ne volna
végállomás a nincstelen tavaszban
virággyermekek halott koszorúi
felhőfejfák szomorún üzennek
csorba bögrékkel várják a vándort
piros tetős hófehér házak
az udvaron arany nap kukucskál

Szeretnék végre megérkezni
és az állomáson várna a szerelem
tapsoló örömök nászéjszakája
míg lenn vigad a nép majd összekacsint
addig csak száguld az intercity élet
wifi tükörben bámulom magam

ránctalan holnapokról álmodom







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: --
Feltöltés ideje: 2013-04-21 00:18:25
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-21 00:18:25