szerelem - haneke

meggyógyulsz, kinövöd, győzelemre vagy ítélve –
kísérjük diadalod, az egészség maga vagy. óda.

nyolcvan fölött jóval, ahogy megbomlik ér és ideg,
a bénaság szálán a szó eltűnik, evés-ürítés keretez,
a múlt is kivet magából, nincs mibe vetni szeretet
horgonyát, talán a szánalom közelít minden egyes
pelenkázás, faggyúszag, bőr és felfekvés helyett –
közös sors, ez nem te vagy már, az a régi, ez új és
idegen, ki ha szól, karmos a hangja, bánt szóval,
némasága vádló; mert nem találják ki, amit maga
se tud – mi is kéne, és az idő fölé csomózott, fordított
labirint: bármerre menne – kijut, ha marad – akkor is;
már nem is lát, olykor, ha befelé, de belőle épp annyit
venni észre, ami vád minden születéssel szemben.
és ez benne volt már minden örömben, mert ez ellen;
és minden fájdalomban – micsoda jóslat, épp ezért;
az idegen ott volt folyvást, ahol az anyag élni kezd,
pedig mennyire takartuk, szerettük kettős látással:
egyet az öröknek, mást a pillanatnak szánva, hadd
hulljon, ki nem kezd minket, mert erősebb a szerelem
bármi halálnál – és szétsírjuk hazugságunkat. haneke





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-03-28 12:17:26
Utolsó módosítás ideje: 2013-03-28 12:17:26