Halottak napja

Alkonyul. Kimennék most a temetőbe.
Halkan, csendben lennék, nézném, hogy a kőbe
Vésett aranybetűk hogy állják az időt,
És a levéltetűk a hatalmas, kidőlt
Szomorúfűz-lombon hogy garázdálkodnak.
Leülnék egy dombon, figyelném, mit hoznak
A hozzátartozók, hogy a lepke alatt
Hogy rezzen a bozót, hogy égnek a falak
Délután a napon, víz egy kőedényben,
És a lepke vakon hogy köröz a fényben.

Mintha temetnének. Egyre erősebben
Zengene az ének, és a gyászmenetben
Egy régről ismerős asszony megragadna:
"Csak most legyél erős! Most vigyázz magadra!"
Mintha egy pap állna (épp, ahogy álmodtam),
És egy ima szállna, mit már rég hallottam,
Mintha az én gyászom látnám az egészben,
Ahogy ott vigyázom szegfűvel a kézben
Az alkonyi eget, és megállnánk körbe',
Bevernék a szeget, virág a gödörbe

(Gyászolónként egy szál, és egy marék homok),
Megremegne a váll, elszorulna torok;
Ő volna az talán? Fojtogatna sírás
(Koporsó oldalán ismerős az írás),
És hirtelen hullva, mint aki elfáradt,
Minden elnémulna, és a sírnál támadt
Csenden áthatolna egy mély, tétova hang:
Mintha harang szólna, öreg lélekharang,
Igen, emlékszem már, öblös hangon szólna;
Mintha nem elhagytál, csak meghaltál volna.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-02-11 10:17:40
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-11 10:17:40