tizenhárom sor
ameddig versem látod, engemet nem;
legrosszabb soromban is egy jobb alak
kalimpál, ki fontos volt, hogy így jelen’,
de ez vers már csupán, és semmi élet,
míg én kibújtam szögletén a szónak,
szótalan, mit kell – talán most azt teszem,
a hallgatások rendje új idézet –
mit szóval, végülis úgyse mondok el:
majd ölelés, a végső gond-viselés,
amikor sírni kéne – lesz mosollyá,
élni végül úgy illik: hogy ildomos –
legyen, mi van, mi volt, azt mind helyére,
s az eljövendő igazságba fagyjon.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-01-30 23:44:10
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-30 23:44:10