minden nap apokalipszis

A kéz, amelyet utoljára érintettél, jéghideg
és elutasító volt. Az a szinte gyermeki kéz,
és a te aszott bőröd: isteni kontraszt.

Beszélgetéseitek közben kíméletlen lassúsággal
foszlik szét a nappalok és éjszakák hálója –  
mint egy uralkodó ruhája a sírban.

Nincs, ami várakozásra késztetne – mindenki semmire vár.
Ide csak eltévedni lehet; emlék a csönd: papírtörmelék.
Szavak romjai lapulnak zsebedben.

Bizonytalan lépteid nyomában felkavarodik a por,
megkövesedett fákat simára csiszol, apró  
krátereket váj a nyelvbe, súlyosan tapad az óramutatókra.

Látod élve boncolt tükröd, de kitart még,
amíg áttör a Nap a felhőkön és megmutat mindent újra.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-20 13:27:15
Utolsó módosítás ideje: 2013-10-30 13:20:51