dobbanat

lenn élek, úgyszólván alant, napi gondokkal fertezem szívem és szemem;

lassan már nem érzek, nem is látok már: inkább csak elviselek. szomjam,

ha van, és csillapítani kéne, idelenn hiába próbálom; magas gleccserek

kellenek, mikből belém olvad százezer régi évek legtisztább vize; pedig

ott fenn én belefagynék hidegekbe és a szélbe, míg idelenn a hűséget

hiányolom és a tiszta szeleket; mert mindezt nem is az ódáktól várnám,

nem himnikus isteni megjelenéstől, nem is ima-csöndes, benső megnyílástól,

de daltól, játékos elhallgatástól és újra daltól, akár apró madarak világától,

kiknek a szíve percenként sokszor fölülmúlja az emberét dobbanásában.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-14 08:56:26
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-14 08:56:26