(memportreto)
Úgy éled meg az életed
– amit mások messze elkerülnek –
mintha nem lenne arcod,
ami valóban a tied.
Szótlanná tesz e bezártság.
Mindig a hátsó lépcsőn közlekedsz.
Fent a vészkijárat:
a lakatlan ég.
A falak tövében
sűrűsödik a homály.
Jeltelen kőlapokra
kavicsokat rendezel sorba.
Míg vízbe nem hull,
arcod helyén kering
porrá tört csont
és könnyű hamu.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-12-25 19:47:52
Utolsó módosítás ideje: 2013-02-03 21:11:19
