Emlékezés

Emlékképbe mélyen bevésett
szülői ház,
fehér falad fénylik, vibrál
tetődön fodrozik a nád.
Képzeletben ablakodon kitekintek,
a kertben rózsák felém intnek.
Orgona is nyílik ottan,
s muskátli az ablakokban.
Óh te szerény, de fenséges
szülői ház!
Gyermekkorom otthona voltál.
Ma omladék lehetnél,
de az sem vagy már.
Nem lakják szobáidat,
szüleim is eltávoztak messzire,
ahonnan nem tér vissza senki sem.
Utolért az elmúlás,
falaidat lebontották.
Recsegő gerendák, s nád
volt az utolsó sóhajtás.
Új, cseréptetős, módos ház
büszkélkedik helyeden,
de kontúrjain átsejlenek
szerény, meszelt falaid.
Szívem, lelkem fogva tartja
lényedet,
míg élek, más nem cseréli
helyedet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.