alvásgyakorlat (jav.)

Időnként átsétálok
egy világból kiszakított téren.
Lassan haladok,
mintha ez lenne az utolsó,
a leghosszabb út.
Aztán rájövök, hogy mégsem.
Hazugságokat halmozok egymásra,
szemem bezárom,
mint egy lakatot.

Amíg az idő beszél,
nem tudom meg,
mikor kezdődik az éj.

Feloldódom a rohanó tájban,
ritkán használt szavakból
fehér feliratok
a fehér égen.

A kijózanodás hirtelen jön,
mint egy atomvillanás.

Tovább bicegek
a karton-menedékek felé.
A homok alatt fekete sár van.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-29 14:37:30
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-29 14:37:30