Lullaby

Az óra jár. Torkomra lép az éj.
Koszos matracon fekszem lent a földön.
Úgy várok, mint ki vendéget remél.
Akárki lesz is, mindegy már, de jöjjön.

Üres szobámban itt legyen velem.
Beszéljen hozzám. Mondja azt: „Nem késő”,
hogy nem ég ki végül úgy az életem,
mint fejem felett a piszkos villanyégő.

Kopogtasson be és legyen szelíd.
Fehér karjával fogja át a vállam.
Aggódjon értem. Mondja: „Tél van itt.
Meg ne fázz, járjál már kabátban.”

Feküdjön mellém, tudjam, hogy szeret
s a káromkodást eltörölni számról
szájáról adjon új lélegzetet
emeljen át a részeg éjszakából.

Elég, ha hallgat. Én is hallgatok.
Közös légzésünk csendje megteszi.
Hallgasson úgy, hogy azt, hogy jó vagyok
hogy számítok még, elhiggyem neki.

Nyugtasson meg, mert egyfolytában félek
lássa meg, hogy nem bírom tovább
úgy rettegek, hogy átlépett az élet
s kabátként hordom már a pusztulást.

Elfelejtve fekszem itt a földön
egyes számban egyetlen személy
úgy várom őt. Bárki lesz csak jöjjön
ha nem jön el, torkomra lép az éj





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-22 22:50:01
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-22 22:50:01