folyik az idő

kimarták a szememet a pókok
most kifolyik az arcomra
arcomon végig
az életem pereg
e nyálkás massza csak folyik
kezdve a múlttól
mi hézagosan árad
nyálkás csomókba tapad
csüng lefelé
hogy beleőrülök
húzza a jelent magával
a legapróbbat a mindig szépet
a mindig létezőt
a megfoghatatlant
édes nyálkájára veti magát
nyolc lábával az idő
és vidáman lakmározik szemgödröm körül
a jövő összemaszatolja arcom
fekete patak
félelem szagú
pánik patak
a pókok ha elérik
megvadulnak
párzanak
az édes kis öröm
a remény (a remény az enyém fakó halovány jelentéktelen de mégis koordináta tengely)
táplálja őket
és ebbe beledöglök





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-19 23:17:48
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-19 23:17:48